Amikor májusban a Budapest Aréna színpadán Rúzsa Magdi elénekelte Enya dalát, az énekesnő egyszerre bizonyította, hogy istenadta tehetség, a rock kortárs művészet, s értékes produkcióval is fel lehet ültetni kétmillió tévénézőt az érzelmek hullámvasútjára. Nyerő kombinációnak tűnt az, amit csinált. Aztán kihunytak a fények, s azóta minden megváltozott. Elkezdődött Rúzsa Magdi diadalútja és kálváriája. Kikiáltották a legfelkapottabb magyar énekesnőnek, üdítőitalt reklámoz, ő lett az egyik tévécsatorna "szünetjele", arca hétről hétre tucatnyi magazin és bulvárlap címoldalán virít, s ő válogatás nélkül adja a nevét, hitelét, sikerét bármihez, amire szerződése kötelezi, vagy amire felkérik. Használják is nyakra-főre, hetek alatt haknisztár lett, s valószínűleg nyár végére sikerül úgy elkoptatni az arcát, tönkretenni a megszerzett imázst, hogy mire megjelenik az első önálló nagylemeze, már ő is odakerül a felfújt, majd kipukkadt sztárok egyre magasodó celebdombjára.

Sorsának alakulása nem egyedi. Némileg alacsonyabb fordulatszámon a Megasztár 1. és 2. sikeres előadóival is eljátszatták ezt a szerepet, hiszen a vetélkedő esetében nem egyszerűen tehetségkutatásról volt szó, hanem a pénzcsinálás egy könnyű, hatásos és biztos formájáról, egyfajta befektetésről, amelyből a médiapiac szereplői igyekeznek kivenni a nagy sápot. Ennek megfelelően zenéről, éneklésről kevés szó esik a pénzcsinálás közben, a megasztárok éljenek csak azokból a sikertartalékokból, amit a vetélkedő idején a média biztosított számukra. A nagy nyári zenei ámokfutás közben az idén is "leamortizálják" a produkciót, s ez vonatkozik a csapattagokra is. Szabó Eszter nyilatkozta nemrég: "Már rég nem jár velünk sminkes meg stylist a fellépésekre... Eleinte még kaptunk szponzorruhát, de most már az sincs." A pénzek elosztásával is komoly bajok vannak, hiszen egyes lapok arról cikkeznek, hogy a legfelkapottabb magyar énekesnő "160 ezer körüli fellépti díjából csak 30-40 ezret kap kézbe".

A megasztárokat tehát amúgy magyarosan kihasználják és lenyúlják, miközben ők zsírpapírból disznósajtot esznek, otthonkájukban izzadnak, s mennek bárhová, ahol némi pénzszag van a levegőben. Playbackelni, haknizni, s hemperegni a bulvárdagonyában. Egyre megy. Nálunk így működik a megasztárbiznisz, így bánunk (el) a nagy tehetségekkel.

A mostani megasztárokról is minden lényegeset megtudhattunk már: X. kirúgta a barátját, Y. ismét szerelmes, s új kedvesével két nap után álompárt alkotnak, a szerelem prolongált, persze csak addig, amíg a média be nem kavar. Az új megszólalók még lelkesek és boldogok, hogy hétről hétre az olvasók elé vetik őket, de az előző szériák szereplői már óvatosak és megkeseredettek, hiszen vannak tapasztalataik: a szerelemtől a fogyókúráig minden bőrt többször lehúztak róluk. Körhakniban pedig az országot is többször bejárták.

A régi sztárok mára majdnem érdektelenné váltak a bulvármédiumok számára: Tóth Vera csak akkor számíthat biztos címlapsztorira, ha kirohanást intéz a húgát megalázó haknisakálok ellen, s Oláh Ibolya is csak úgy érdekes, ha beszól Pressernek. Zenéjüknek, tehetségüknek ebben a közegben már alig van hírértéke, s szerencsésnek mondhatja magát az, aki még idejében összehaknizott egy autót vagy egy házat, még úgy is, hogy a napi négy-öt fellépés bevételeiből neki csupán a pénzek negyede-harmada jutott. A szórakoztatóiparban errefelé nemcsak a popban ez az íratlan szabály. A közeg minden pénzt elnyel.

Érdekes módon a "koncert- és rendezvényszervezők" - egyes szakmabeliek szerint "a hazai popmocsár piócái" - éppen most kaptak vérszemet, amikor a magyar rockzene vérfrissítését ígérő Megasztár-jelenség valószínűleg az utolsó hónapjait éli. (Vagy ez a torslusszpánik?) Az ember elképedve olvassa a gázsikat az újságokban, a honlapokon. A Megasztár-turné szervezői is azt gondolták, hogy akkor ők is kaszálnak egy nagyot a dúsnak hitt réten, s a hírnévre vergődött kedvenceket a tavalyi ingyenes roadshow után most 2500 forintos belépő ellenében adják el a közönségnek. Csakhogy a megasztárok többsége így már nem piacképes, még Rúzsa Magdival sem, aki viszont szólóban - egyelőre - bármikor, bárhol... Emelt áron is veszik, vele akár 4-5 haknit is el lehet adni naponta. Ez a nyár így telik számára, garantáltak a sztorik, a címlapok, hiszen befektetésként ilyen reklám mellett hozza a legtöbb pénzt a "befektetőinek".

Rúzsa Magdit a TV 2-vel kötött szerződése most még sok mindenre kötelezi, de aztán elődeihez hasonlóan szeretne önállósulni, "igényes, saját lemezt" készíteni. Ahogy arról korábban Oláh Ibolya, Tóth Vera, Caramel és mások is ábrándoztak. Csakhogy a médiapiacról kikerülve a továbbiakban egy másik pályán kell játszania, saját erőből, médiahátszél nélkül kell sikeresnek lennie a hazai popéletben.

A normális az volna, hogy a médiapiacról kikerülve a Megasztárok - igazi tehetségként - a poppiacon is megállják a helyüket. Az elmúlt két évben azonban ez nem igazán sikerült, mert a hazai poppiac nagyon egészségtelenül fejlődik, s ennek következtében haldoklik. A műfaj egyik nagy öregje szerint: "Ma már akkora slamasztikában vagyunk, hogy rajtunk Erdős doktor sem segíthetne!"

Hiába virágozhat minden virág, hiába vannak itt a multik, s hiába alakítottak új kiadókat a kis és nagy generáció zenészei, a hazai popüzlet nem működik sem a gyártók, sem a forgalmazók, sem a média, sem pedig a fogyasztók oldaláról nézve. (Ebben is nagyon hasonlít a magyar focira). Mindenki csak kivenni akar belőle, betenni viszont már szinte senki. S ha valaki mégis próbálkozik, akkor a piszkos viszonyok besározzák, benyálazzák, s előbb-utóbb kényszerpályára vagy menekülésre késztetik. Ez a magyarázata, hogy nálunk ismét virágzik a nonprofit, félamatőr, underground szcéna, "piacképtelennek" mondott rétegzenéjükkel külföldön is egyre többen próbálkoznak, ugyanakkor a poppiac szereplőinek többsége a túlélésre játszva ma már bármilyen pénzes bulit, idiótaságot bevállal. Csujogatnak, mulatnak, dajdajoznak, roadshow-znak nemre, korra, zenei múltjukra tekintet nélkül. Az ember kinyitja a tévét, a bulvárlapokat, s szinte mindig ugyanazokat látja viszont: Aradszky, Koós, Payer Öcsi, Fekete Szemek, Delhusa Gjon, Karda Beáta, Győzike, Mary Zsuzsi, Lajcsi, Zolcsi, Lali, Pali, Gabi, Tibcsi, Szandi, Sebeők, Fenyő, Bon Bon és persze az ügyeletes megasztárok. A popzenei palettának ezek a "színei" láthatók ma a tömegek számára is elérhető, mintaadó hazai médiauniverzumban. Friss hír, hogy a csapathoz hamarosan csatlakozik Zalatnay, aki már tervezi visszatérő koncertjét, s természetesen számít a megasztárokra. Egy másik hír szerint Uhrin Benedek-comeback is várható. Nyilvánvalóan ő is szerepelni fog a köztévében, hiszen nézettségben tízszer veri Szalóki Ágit, Palya Beát, akiknek tehetsége Rúzsa Magdiéval vetekszik. Nem kell félni, lesz itt megújulás!

Kíváncsiságból ennyi örömhír után megnéztem a legfrissebb Mahasz top 40 sikerlistát. Rúzsa Magdi vezeti, Caramel pedig visszatért. A többi megasztárnak nyoma sincs. Hiába jelentek meg az igényes második albumok, az egykor istenített kedvencek már a süllyesztőben vannak. (Pedig lehetnének a topon is, hiszen a Nox 68. hete csűrdöngöl az élvonalban.) A médiától kapott lendület csak eddig tartott. A poppiac jelenlegi állapotában a minőséget, a tehetséget nem fogadja be, nem igazolja vissza. Nálunk - képletesen - a tehetségbe bele lehet halni. Rúzsa Magdinak is hamarosan választania kell, hogy melyik úton halad tovább. Ha a médiával kötött szerződése lejár, döntenie kell, hogy páratlan zenei-előadói tehetségét megpróbálja kibontakoztatni, vagy a szirénhangokra hallgat, s sztár lesz az Almát eszem, ropog a fogam alatt legújabb feldolgozásával.

Adj, uram, neki kellő bölcsességet a jó döntéshez! Ha egyáltalán van még jó döntés ebben a mostani helyzetben...