Szabó Eszter & Kontor Tamás 1. közös Rajongói Oldala

* Interaktív *

 
Kattints a képre a teljes mérethez!

* Eszter & Tamás *

 

* Extrák *

 

* Eszti & Tomi *

"Együtt vagyunk, nagyon-nagyon régóta, szinte amióta legelőször találkoztunk, az elődöntőre való felkészülés ideje óta. Régebben, amikor azon gondolkodtam, hogy az ember hogyan jön össze "jól", hogy jön össze azzal, akivel össze kell jönnie, akkor eleinte arra gondoltam, hogy ott majd nagyon nagy "izé" lesz... aztán később, amikor megöregedtem, akkor meg az jutott eszembe, hogy lehet, hogy az csak evidens lesz. Egyszerűen minden evidens lesz, minden olyan egyértelmű lesz. Így is történt.

Ha Isten is úgy akarja, akkor egy kisbabával ajándékoz meg bennünket hamarosan, úgyhogy mindenféleképpen közösen tervezzük a jövőt. Amikor kiderült, egyáltalán nem estünk kétségbe, valahogy ez is olyan evidens volt, hogy ebből nem lesz gond. Nem tárgyaltuk át, hogy mi legyen a sorsa..."

 

*Háttérzene*

 
* Széles Izabella

SZÉLES IZABELLA

"Peruban születtem. Négy éves koromig laktunk ott, aztán idejöttünk Magyarországra, és azóta itt lakunk. Idén érettségiztem, most pedig főiskolára járok. Hét évig csellóztam, egy évig zongoráztam, és most nemrég elkezdtem gitározni, az énekléssel pedig körülbelül két éve kezdtem el foglalkozni. Olyan ez, mint egy nagy-nagy szerelem, fantasztikus, tényleg! Ha nem énekelhetnék, nem is tudom, mi lenne velem. Ki kéne találni az éneklést, ha nem lenne!"

Születési idő:1986,08,14
Csillagjegy:Oroszlán
Foglalkozás:egyetemi hallgató
Kedvenc szín:fekete,türkizkék,zöld,babakék,babarózsaszín
Kedvenc étel:csípős ételek,kínai,dél-amerikai kalyák
Kedvenc ital:ásványvíz
Kedvenc zenekar:Alicia Keys,Lenny Kravitz
Példakép:Alica Keys


ÉRDEKESSÉGEK

Peruban született

Négyévesen kölzötek Magyarországra

2 éve énekel


Ő MONDTA

"Szégyenlős voltam-a pincében gyakoroltam- jó volt az akusztikája és senkit nem zavartam"


RÓLA MONDTÁK

"Végig lekötötted az embert és csak úgy áradt az életerő és a gyönyörűség-minden szinten"-Soma-

"Hú hát nekem kell még egy hét betegszabadság hogy belőled kijöjjek"-Bakács-


AMI A MAGAZINBÓL KIMARADT

 Kíváncsi vagy Izabella legnagyobb szerelmére?

A családi fészek Szentendrén található, ahol a tizenkilenc éves lány édesanyjával és nagymamájával él együtt. Mostanában minden szabadidejét a tanulásnak szenteli, hiszen elsőéves hallgató a Zsigmond Király Főiskola, kommunikáció és művelődésszervező szakán.

„Nappali tagozatra járok, rengeteg időt töltök tanulással. A maradék szabadidőmet a két kutyámmal osztom meg, akiknek persze óriás a szeretetéhségük” – mesélte Izabella, aki azt is elárulta, hogy bizony hosszú idő eltelt már legutóbbi szerelme óta.

„A világ egyik legfantasztikusabb érzése, amikor az ember szerelmes. Úgy érzi, hegyeket tudna elmozdítani. Igaz, jó ideje egyedül vagyok már, ám ha őszinte akarok lenni, ez pillanatnyilag nem okoz problémát. Így legalább több időm marad életem legnagyobb szerelmére, a zenére. Örülök annak, hogy a Megasztárban olyan emberekkel dolgozhatom, akik, a profi munkán túl, tényleg odafigyelnek rám, törődnek velem. Ez jót tesz a lelkemnek.”


ELŐADÁSAI A MEGASZTÁRBAN

1. DÖNTŐ:

 Széles Izabella : Baby Doll

"Kicsit nehéz volt a felkészülési időszak, most lettem főiskolás és az első félévet be kellett fejeznem. Annak a lehetőségnek, hogy Hungária számokat énekelhetünk nagyon örültem, mert ha a rock, akkor az a Hungária... Tűsarkú cipőben képes vagyok végigtáncolni egy egész éjszakát ezekre a dalokra. A verseny miatt nem aggódok. Valakinek úgyis ki kell esnie."

Novák Péter, a szívrohamtól féltette az előadás alatt az énekest, Pély Barna rutintalanságról beszélt, Soma legyintett zsűritársára és játékosságra bíztatta a versenyzőt, Presser pedig hiába várt a dalban szereplő butuska kislányra.


PÁR KÉP IZÁRÓL


IZÁS OLDALAK

 

 
 

* Hírlevél *

E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

* Bejelentkezés *

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

* Megasztár *

 

* Web *

 

* Számolunk *

Indulás: 2006-04-17
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)