1977. november 29-én születtem Miskolcon. Muzikális beállítottságú szüleim a miskolci Műszaki Egyetemen tanítottak és hobbiból hétvégenként duetteket hegedültek, melyeket akkoriban nővéremmel zongorán próbáltunk kísérni - nem túl sok sikerrel. Gyanítom, ezért találtam magam hatévesen a zeneiskolában hegedűvel a kezemben, persze már akkor tudtam, hogy - akár kitérők árán is - villanygitáros leszek. A zajos sikereken felbuzdulva fél év után legalább zongorára sikerült átkönyörögnöm magam - ezt két évig tanultam könyörtelen szolfézsórák mellett. Tizenegy évesen szüleim válása miatt édesanyámmal és nővéremmel Pestre költöztünk. Ekkor! nyúltam először gitárhoz. A komolyabb tekerés viszont a Képzőművészetin az iskolazenekarral kezdődött (EXTREME!!!). '95-ben a Lelkes Állatok alapításakor basszusgitárosra volt szükség - hát így kezdtem. Három év alatt két albumot publikáltunk szerzői kiadásban. A dalok funk-rock-fusion stílusban íródtak. A zenekar feloszlása előtt már kocsmazenéből tartottam el magam az Indián Joe Blues Band-ben. Egyik koncertünk alkalmával találkoztam Szabó Leslie-vel, a Roy és Ádám dalok szövegírójával, akivel később együtt is zenéltem. '99 nyarától hangszerboltban helyezkedtem el, ahol a gitárkészítés, hangosítás és stúdiótechnika rejtelmeibe sikerült beásnom magam. Ez idő alatt állt össze a country dalokból álló egy szál gitáros szólóműsorom, amivel mai napig járom a pub-okat. 2000 őszétől a Lucky Boys shuffle band beugró gitárosa voltam, a számos rendezvény és koncert során komoly rutint szereztem. Ebben a zenekarban szagolhattam bele először a jazz világába, melyet később Makó Bélával folytattam szerda esténként egy kvartett felállásban. Roy-t akkor ismertem meg, amikor a Trambulin-t játszani kezdték a rádiók, csak bennem még nem tudatosult, hogy ő énekli. Indián Joe-val játszottunk éppen, mikor Leslie hozta magával Roy-t a sörözőbe. Hamar kiderült róla, hogy énekes, ráadásul nem is akármilyen. Tüstént eljátszottuk az Extreme zenekar Hole hearted című számát többszólamú énekkel, amit feltűnően nagy taps kísért. Én meg is jegyeztem magamban, hogy "jól énekel a gyerek, majd értesítjük, viszlát". Három hónappal később, mikor már bennem is tudatosult Roy és Ádám kiléte, Mohácsi Barna, az Indián Joe zenekar szájharmonikása emlékeztetett rá, hogy milyen jók voltunk a Roy-jal. Én meg nagyon bután néztem rá…2001 vége felé azon gondolkodtam, hogy abbahagyom a zenélést, mert nem fizet túl jól és a koncertek száma is akár a kutya vacsorája. Nem építhettem ilyen bizonytalan alapokra az életem. Ezzel együtt viszont az volt az erős érzésem, hogy talán mégsem kéne abbahagyni a muzsikát, mert Roy egyszer majd még akar tőlem valamit. Mivel nem szerettem áltatni magam alaptalan fantáziálással - bár mindig is a Roy és Ádám-dalok álltak hozzám a legközelebb a magyar előadók közül -, gyorsan elhessegettem magamtól ezt a gondolatot. Tudom, hogy hihetetlennek és meseszerűnek hangzik, de 2002. január 4-én megtörtént a csoda: Roy tényleg fölhívott azzal, nem volna-e kedvem náluk (azaz a kedvenc zenekaromban) basszusgitározni. Nem sokat töprengtem a válaszon…

www.royesadam.hu